3 ingyenes lakberendezési program, ha szeretnéd saját magad megtervezni az otthonodat!
Sokan vagyunk úgy, hogy fejben hamar össze tudunk állítani egy képet arról, hogy miként fest majd az otthonunk berendezve, de amikor a szoba méreteihez kellene illesztenünk az elképzelt berendezést, akkor csődöt mondunk.
Ilyenkor nagyon jól jön egy ingyenes lakberendezési program, aminek a segítségével fel tudjuk vázolni a szobánkat, otthonunk helyiségeit abszolút méretarányosan és ennek megfelelően be is tudjuk rendezni mindenféle bútorral. Így egyből kiderül, hogy mi hogyan fér majd el élőben is, illetve elfér-e egyáltalán minden bútor, amit már előzetesen beterveztünk.
Ennek a problémának a megoldására levadásztunk 3 ingyenesen is használható online lakberendezési programot.
A tervezést mindegyik lakberendezési program esetében a szoba formájának és méreteinek beállításával kell kezdeni, illetve némelyik program esetében nulladik lépésként ki kell választanunk, hogy méterben jelenjenek meg a méretek.
Ha ezzel megvagyunk, akkor jöhetnek az ajtók, ablakok, belső falak, majd azt követően elkezdhetjük bepakolni a bútorokat, amiknek szintén beállíthatjuk a méreteit.
A elkészített lakberendezési tervünket a végén megnézhetjük 3 dimenzióba is, lementhetjük képekben, illetve ki is nyomtathatjuk, bár a nyomtatáshoz némelyik alkalmazás esetében már be kell regisztrálni.
Sajnos nem mindegyik lakberendezési program rendelkezik magyar nyelvű beállítási lehetőséggel, de ennek ellenére az ikonokkal ábrázolt funkciók segítségével így is könnyen kezelhetőek.
3 ingyenesen ishasználható lakberendezési program
Icovia Design Edition lakberendezési program
Sweet Home 3D lakberendezés program
Floor Planner alaprajzkészítő és lakberendező program
Nappali Hálószoba Iroda Dolgozószoba Előszoba Étkező Nyaraló Konyha Gyerekszoba